,, A BuszbérlésMa csapata 2018. óta foglalkozik 9 személyes kisbuszok bérbeadásával.
Amikor belekezdtünk, a kisbuszok hasznossága, a kihasználhatóságuk, a funkció és a szükségszerűség volt a legfőbb szempont – és elmondhatjuk magunkról, hogy ez a tevékenység mára már a hobbinkká vált.
20 éve dolgozunk a kereskedelem és a szolgáltatás területén, mint alkalmazott.
De itt, a saját magunk által megálmodott és létrehozott szolgáltatásában valósíthatjuk meg végre mindazt, amit az évek során tanultunk és tapasztaltunk! Célkitűzésünk szolgáltatni és mindenáron megoldást nyújtani a bérlőinknek, egyéni igényeik figyelembe vételével, valamint hozzáadott értéket tenni a már kész termék mellé! Ezért nem elégszünk meg azzal, hogy buszainkat maximálisan kényelmes és biztonságos állapotban tartjuk, hanem mindezeken felül még ellátjuk őket a mai kor követelményeinek megfelelő felszereltséggel is (eseményrögzítő és tolatókamera, USB elosztó, töltőkábelek, téli, illetve nyári csomagok, stb...) - mindezt persze tartósan, hosszútávon, úgy, hogy maradandó emléket és pozitív élményt nyújtsunk ügyfeleinkenek!
Ez a Mi célunk, ez az, amit el szeretnénk érni a tevékenységünkkel!
Fontosnak és a mai magyar piaci helyzetben elengedhetetlennek érezzük a jó partneri kapcsolatokat. Egy jó üzlet akkor lehet csak sikeres, ha mindkét fél elégedetten áll fel a közös munka után az asztaltól! Ezért nemcsak a Bérlőinkre figyelünk, hanem szoros együttműködésben dolgozunk Társ cégekkel (buszberlesmost, starpark kft, irodapack kft), akikkel egymás mellett, egymást segítve és támogatva tudunk kiemelkedő Ár - Érték arányú maradandó szolgáltatást alkotni!
Mi a megoldással szolgálnunk a szűkös helyzetekre! "
Kutatásunk részletes eredménye:
Kommentárokat tartalmazó oldalak listája:
Portál
Jelenlét véleményportálokon:
Portál
Értékelések száma
Jelenlét a közösségi médiában:
Portál
Értékelések száma
Kommentárok az interneten
Hiányzik
A cége márkái
Márka
Forrás
Említések